Gyors gépelés

Gyors gépelés, vagy inkább 10 ujjas gépelés? :) Sose tanultam gépírást, c64 volt az első „saját” gépem amin gépeltem, majd jött a pc, szintén angol billentyűzettel (tudom, C64-nel alap). Sőt a netes korszak elején is angol billentyűzetről cseteltem, leveleztem stb.

Azt tudjuk, hogy abban vagyunk jk amit sokat gyakoroltunk. Ennek részben az lett a hatása, hogy ha ékezettel kell gépelni akkor a szöveg gyártási sebességem nyugodtan osztható néhánnyal.

Másik dolog, hogy vakon se tudok igazán gépelni és 10 ujjal se nagyon. Ezért egy jó ideje próbálok átszokni, illetve gyakorolni.

Remélem, hogy átmeneti állapotban vagyok, mert az a szitu, hogy jelenleg kínlódok, a régi skillem csökkent (ahogy régen gépeltem ugye). A 10 ujjas főleg vakon… hát az meg lassított felvétel, lesem közben azért a billentyűzetet, sok elgépelés siralmas :).

Lehet ez olyan alapskill mára, amit már suli elött érdemes lenne tanulni, kb mint a beszédet. Azért suli elött mert már a csemeték suli elött nyomogatják a billentyűzeteket.

 

Itt egy jópofa program, ha gyakorolni szeretne valaki:

Ingyenes gépírás oktató program

 

Itt meg egy cikk, hogy nem biztos, hogy erőltetni kell ezt az egészet :)

Nem kell sok ujj a gyors gépeléshez

 

Amit viszont biztos érdemes, billentyű kombinációkat megtanulni. Az hatványozottan növeli a sebességünket gép előtti melóban.

Ezt hallgatom most épp, nem rossz kis film (zenéje), olyan mintha régebben készült volna stílusra, közben 2017-es. Na pá.

Az erő legyen veled harcos!Share on Facebook0Tweet about this on TwitterPin on Pinterest0Share on Google+0

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.